
üres a kosár
Dr. Harsányi Zsuzsanna vagyok. 1990 óta Triatlon-ozom és 2001 óta Ironman-ezem. Sok sportágat kipróbáltam, de a triatlon lett az életem, mert megfogott a három sportág ötvözete és magával ragadott a versenyek hangulata.
A Triatlon melyik ága a kedvenced?
A Triatlonon belül az Ironman az én világom, mert itt feszegethetem a fizikumom és a szellemem határait. A verseny végére megtudhatom, hogy mire vagyok képes és óriási érzés letisztulva beérni a célba. Talán ezek a belső erők segítettek hozzá, hogy hétszeres Ironman magyar bajnok, Európabajnok és tavaly Világbajnok lettem.
Mi vár rád a 2011 évi szezonban?
2011-es szezonban a 10. Ironman magyar bajnokságomra készülök, emellett szeretném megvédeni a világbajnoki címemet és több hazai és nemzetközi versenyen a célba érkezésen kívül minél jobb eredményt szeretnék elérni. Nem csak versenyzőként, hanem vezetőként is kiveszem a részem a sportéletből, hiszen immár 7 éve a Vasemberek Klubja, triatlon egyesület vezetője vagyok. Dinamikus életvitelemből adódik, hogy nem az íróasztal mögül irányítom az egyesületi ügyeket, hanem nap, mint nap aktívan részt veszek a csapat edzésein.
Néhanapján előfordul, hogy a sportszervezésbe is belekóstolok, így történt ez a tavalyi budapesti Triatlon Világbajnokságon is, de ezek ezidáig csak rövidebb epizódok voltak. Jó érzés volt látni egy verseny másik oldalát is.
Mit csinálsz ha nem versenyzel?
Civilben állatorvos vagyok és a diplomázás óta aktívan praktizálok. Szűkreszabott családi életemben egy gyerkőc pótmamája és feleség vagyok.
Mi segít a sikereidben?
A 2010-es prágai Bigman-en használtam először Nutrend IsoDrinx terméket. Akkor a győzelemhez az Nutrend IsoDrinx segített hozzá. A kerékpározás alatt a Nutrend Power Bike szeletet fogyasztottam, futáson a Nutrend Magnes Life segített a görcsök elűzésében. A verseny alatt a Nutrend egyedülálló kettős géljeit ettem felváltva az elnyújtott hatású Nutrend Enduro Snack-et és a gyors energiát adó Nutrend Carbo Snacket. A célba érkezés után a Nutrend Regener-t ittam, amivel a kétnapos versenyen könnyebb és teljesebb volt a regeneráció.
Melyik a kedvenc táplálékkiegészítőd?
Az idei felkészülésem alatt fedeztem fel a Nutrend Flexit Liquid-et, Nutrend Enduro Flexit -et és a Nutrend Flexit Gelacoll–et, mely az ízületi sérülések megelőzésében, a sérülések utáni gyorsabb felépülésben és a szalagjaim, kötőszöveteim egészségének megőrzésében játszik nálam mostantól fontos szerepet.